Az American Graffiti óta még ma is szívesen kezdenek el filmeket gyártani, amik a hatvanas években játszódnak. Még a hazai pályán is bepróbálkoztak (Made in Hungária) nemrégiben. Egy kis rock ’n’ roll-ból, lázadásból és pöttyös szoknyából sosem elég, a siker akár garantált is lehet. Főleg akkor, ha John Lennon életrajzához nyúl valaki. Azonban, ha sokak számára már a cím sem ismerős, az nem csupán a honi forgalmazóink vétsége, hanem maga a film minőségének a felelőssége is lehet.
A film John Lennon, azt az időszakát mutatja be, amit édesanyjával megélt. Attól kezdve, hogy találkozik vele, egészen odáig, amíg meg nem hal a nő. Közben persze láthatjuk azt is, ahogyan bandát alapít John, továbbá mikor megismerkedik Paul-al.
Életrajzi filmre készültem, de valójában csak egy családi drámát kaptam. Körülbelül egy évnyi szeletet emeltek ki John Lennon életéből, és ráadásul arra fektették az egész film alapkonfliktusát, hogy John belekerül édesanyja és nevelőanyja viszályába, és hogy mindezt hogyan éli meg, kit választ. Az a szomorú, hogy Paul megjelenése, és az onnantól kezdődő kapcsolatuk, sokkal izgalmasabbnak ígérkezik, mégis nagyon keveset láthatunk mindebből. Plusz élmény volt, amikor néha értelmetlenül, pár másodperces snitteket vágtak be, amiknek semmi jelentőségük sem volt.
Annyi pozitívum azért illeti a filmet, hogy nincs kihangsúlyozva/túlhangsúlyozva, hogy kinek az életéről van szó. Így talán, aki nem kapja fel a fejét, hogy egyszer elhangzik A név, annak fel sem tűnik az egész, és csak egy egyszerű film marad.
Aaron Johnson (John Lennon) kiváló alakítást nyújtott. Talán a Kick/Ass-ből már ismerős lehet a srác, csak itt még jobban odateszi magát. Nem csak sármos, de annyira elhiszem neki, hogy lázadó, laza, és ’megnemértett’ fiú, hogy eszembe jutatta James Dean-t is. Egyedül abban nem vagyok biztos, hogy Lennon is ennyire menő volt-e 17 évesen, de hogyha valóban így volt, akkor egy szavam sem lehet. Az anyafigurákat játszó hölgyek is ügyesen játszottak. Külön kiemelni viszont csak a Mimi-t megformáló Kristin Scott Thomas-t tudom, mivel hihetetlenül rendben volt ő is.
A film soundtrack-je tetszett a legjobban. Egy Lennon számon kívül, nem játszanak semmi Beatles-t, teljesen érthető módon amúgy, mivel még csak a kezdeteket lehet látni. Nemcsak a kor nagyjainak dalait válogatták ki, tényleg vegyes volt, mégis eszméletlenül jó hangulatot tudtak teremteni vele.
Összességében viszont nem elég, hogy jó színészek és jó zenék legyenek egy filmben, hogyha a forgatókönyv nincs jól megírva, és unalmas is a történet. Nem gondolom, hogy szerencsétlen Lennon életének pont ezt részét kellett volna megfilmesíteni, ráadásul éppen, amikor zenei inspirációjának kezdetei ekkor voltak. Megmenthette volna a filmet, (hogy ne állítsam meg 20 percenként, nehogy elaludjak rajta), hogyha a mérleg nyelve nem a családi drámán lett volna.
(Annyi érdekességet viszont megemlítenék, hogy ennek a filmnek a forgatása alatt szeretett egymásba a rendezőnő, aki 43 éves, és a 20 éves Aaron Johnson, akik azóta nem csak összeházasodtak, de közös gyereküket is várják.)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése